A dadogás sem tudja megállítani, lenyűgözte Amerikát

Egyre természetesebb lesz, hogy a közmédiákban folyton fel-fel bukkan egy dadogó jelölt. Ahogy az életben, itt is találkozunk, szembesülünk azzal, hogy élnek köztünk olyan emberek, akiket a felnőttkori dadogás akadályoz a kommunikációban.

 Ez a videó, az American Idol tehetségkutatón készült. (szabadfordításban: Akikért rajong Amerika) Ide jelentkezett a 21 éves Lazaro Arbos is  Floridából.

Ebből a videóból mindannyian tanulhatunk. Akár érintett vagy, akár szülő. Akkor is érdekesnek fogod találni, ha csak azért iratkoztál fel az oldalra, mert segíteni akarsz valakinek.

Nem baj, ha nem tudsz angolul, a lényeget érteni fogod:

A videó úgy indul, hogy bejön egy fiatalember, a 21 éves Lazaro Arbos, Floridából. A zsűri kéri, mutatkozzon be.

Aki dadog, egy apró félreértés miatt úgy érezheti, őt mindenki utálja

Lazaro dadogva szólal meg, a bírák meglepődnek, de gyorsan alkalmazkodnak a helyzethez, és nagyon barátságosak.

Ezt a pillanatnyi meglepődést (arckifejezést) szokták a felnőtt dadogók félreérteni! Erről a nézésről gondolják úgy, hogy a másik nem fogadja el őket.

Ha adhatok egy jó tanácsot: érintettként igyekezz kerülni azt a régi szokásodat, hogy csupán az első benyomás alapján ítélkezel (Győzd le a dadogásod tanfolyam, 4 lecke elmélet)

Sok helyen a felnőttkori dadogás még mindig tabutéma

A videóban Mariah Carey megemlíti: látom, nehezen megy a beszéd.

Nem tudom, Amerikában mennyire természetes, hogy az emberek rákérdeznek, hogy: Jól halljuk? Te dadogsz?

Egy biztos, ha már szóba kerül, akkor már minden érintettnek sokkal könnyebb beszélni a saját dadogásáról.

Ha követtél már korábban is, a régi weboldalamon volt egy olyan írásom, hogy szeresd a dadogásod! Vállald fel magad, hogy te ilyen vagy. Hidd el, ha már nem rejtegeted, akkor sokkal könnyebben tudsz önmagad lenni.

Akkoriban kaptam érte hideget, meleget. Pedig úgy veszem észre, azok a tanítványaim, akik megfogadják ezt a tanácsomat, rakétasebességre kapcsolnak a beszédhibájuk leküzdésében.

Magyarországon valószínűleg senki sem tenne ilyen megjegyzést, ha jól hallom, elakadsz a beszédben. Nálunk megszokott az „úgy teszek, mintha nem vennék észre semmit” játszma, amiben egy idő után nagyon nehéz már fenntartani azt a látszatot, hogy tényleg nem vettem észre semmit. Mindkét fél egyre kényelmetlenebbül érzi magát a szituációban.

Viszont, ha megtöröd a jeget, egyszeriben fellélegeznek a résztvevők. Te is, és az is, aki téged hallgat. Ezért javaslom, kezdeményezz te, az érintett. Hiszen a másik tapintatból nem jegyzi meg, mintha úgy hallaná, hogy dadogós a beszéded.

Ahány nézőpont, annyiféle értékelés

A bemutatkozó kisfilm is tanulságos. Érdemes megfigyelni, mit mond önmagáról Lazaro, hogyan mesélnek róla a szülei, és hogyan mutatják be őt a műsor szerkesztői?

Mindegyik különböző, nagyon érdekes szemszög.

A kisfilm nagyon jól visszaadja a szereplők érzelmeit, a műsor készítők megmaradnak szigorú tényközlőnek. Megmutatják a jelölt gyerekkorát, milyen elszántan készült az énekesi pályára.

Az édesanya elmeséli, a fiú 6 éves kora óta dadog, bár sok terápián részt vett, sosem javult a beszéde. Amikor átjöttek az USA-ba, a helyzet még rosszabb lett. Azt mondja: „Elérkeztünk egy olyan pontra, hogy már nem tudott beszélni, nekem kellett mindent mondanom helyette”.

A felnőttkori dadogás felszíne alatt hihetetlen mélységű elfojtott, feldolgozatlan érzelem tornyok magasodnak

Mikor Lazaro önmagáról, a nehéz időszakairól mesél, nagyon elérzékenyül.

Általában az emberek nem szeretnek önmagukról beszélni, ezt is külön meg kell tanulni. A felnőtt dadogónak még nehezebb a saját dadogásáról beszélni, arról, mit él át. Hiszen az ilyen emlékekhez rengeteg érzelem társul.

Ha például egy érintett állásinterjúra készül, ahol valószínűleg nem kerülheti el, hogy bemutassa önmagát, előtte otthon mindenképpen gyakoroljon, még hozzá hangosan!

Önmagunkat a legnehezebb elfogadni

A filmben jól látszik, mennyire másképp látja önmagát az érintett, mint a szülei, illetve a környezete (műsorkészítők). Ösztönösen azt gondoljuk, hogy magunkat mi ismerjük a legjobban, amit mi önmagunkról gondolunk, az a helyes. Pedig ez óriási tévedés. Nem véletlenül alakult ki az a mondás, más szemében a szálkát is, a sajátunkban a gerendát sem látjuk.

Higgyük el, egy kívülálló sokkal tárgyilagosabb képet fest rólunk. Ezért mikor saját magunk értékességére gondolunk, mindig vegyük figyelembe, mit mondanak rólunk mások!

Akár pozitív, akár negatív a kritika, ellenőrizzük! Gondoljunk vissza mi is azokra a helyzetekre, amiből ő képet alkothatott rólunk. Hasonlítsuk össze azzal, ahogy mi láttuk magunkat, a viselkedésünket abban a helyzetben. Előfordulhat, valamit félreértett.

Akkor tudjuk a legreálisabb képet alkotni önmagunkról, ha figyelünk a másikra, mit gondol rólunk, és egyben figyelünk önmagunkra is, mit tartunk magunkról. Ebből a kettőből alakítunk ki egy új, harmadik képet.

Illetve összehasonlítjuk azzal az ideállal, amilyenek lenni szeretnénk. Ami a titkos vágyunk, szeretnénk, hogy a többiek ilyennek lássanak. Lemérjük, hol vagyunk most, és milyen lépéseket kell tennünk, hogy eljussunk az ideálunkhoz.

A videóban, mikor az édesapa beszél a fiúról, elmondja, hogy többnyire magányos volt, kevés baráttal. Ő úgy hiszi, a zene lett az új barátja, annyira szereti, hogy el sem tudja az életét képzelni nélküle.

A felnőttkori dadogás az egyik legnehezebben leküzdhető rossz szokás

Lazaro mikor beszél, folyton mutogat. Ebből látszik, valóban sok terápián van már túl. Régen szokás volt a dadogókat arra tanítani, hogy a kezükkel, vagy lábukkal tartsák a ritmust a beszédükben. Azt tanácsolták, minden mondatkezdés előtt dobbantsanak egyet a lábukkal, vagy a kezükkel rajzoljanak végtelen jeleket a levegőbe. Ezeknek a mutogatásoknak a célja a beszéd folytonosságának a fenntartása lenne. Mint láthatod, Lazaro tényleg kitűnő és szorgalmas tanítvány volt. Nem a hozzáállásán múlott, hogy még mindig dadog.

A gyógyulás legnagyobb akadálya a téves értelmezés!

Mariah Carey és Keith Urban tekintete nyílt, bátorító. Nicki Minaj és Randy Jackson viszont gyakran lesüti a szemét, miközben hallgatják a dadogást.

A felnőtt dadogók ezt a lesütött tekintetet gyakran félreértelmezik. Miért?

A kommunikáció két szinten zajlik, tartalmi szinten (a szavak puszta jelentése), és kapcsolati szinten, amit testbeszéddel közvetítünk. Akkor hiteles a kommunikáció, ha ez a kettő egymást alátámasztja, mikor testbeszédben mást mondunk, mint a szavainkkal, az a kommunikáció hiteltelen.

Biztos te is jártál már úgy, hogy nem tudtad megmondani miért, de belül úgy érezted, ennek a fickónak nem lehet hinni! Ilyenkor általában te is lesütöd a szemed.

A dadogós beszéd hiteltelennek látszik, mert a kapcsolati és a tartalmi rész nem erősíti, hanem ellenkezőleg, gyengíti egymást.

Egy dadogó az ilyen lesütött szemeket, többnyire úgy értelmezi, a másik azt gondolja róla: „Úristen! Mit keres itt ez a szerencsétlen!?”

Szerinted valóban ezt gondolják a bírók? Egyáltalán nem. Csak nem tudják, hogyan reagáljanak erre a beszédre, ők sem rosszabb emberek, csak kevésbé nyitottak, mint Mariah és Keith. Ők most képtelenek olyan egyértelmű, nyitott, és bátorító testüzeneteket küldeni felé, hogy „Mondd csak bátran, minket nem zavar a beszéded.”

Az éneklésre már mindenki biztatja, mindenki érdeklődve hallgatja (ehhez már ők is jobban hozzá tudnak szólni).

Ha csak ezt az egyet tanulod meg, megérte végignézni a filmet!

 

Lazaro hátralép, befelé figyel, vagyis felkészül. És az éneket már nyugodtan kezdi. Látszik, ezt a belső felkészülést minden produkció előtt elvégzi, sokat gyakorolta.

Minden felnőtt dadogónak elkerülhetetlen, hogy idővel megtanulja ezt a belső felkészülést! A megszólalás előtti  két másodperc a mi számunkra döntő jelentőséggel bír. Mégis sokan teljesen tudatlanul, amatőr módon indítják a beszédet.

A valódi képességet sosem tudja elhomályosítani a felnőttkori dadogás!

Lazaro hangja gyönyörű, képzett, a zsűri elégedett. A szemek elárulják, nagyon tetszik amit látnak, tehetségesnek tarják. Mikor egy nehéz éneklési feladatot hibátlanul old meg, még Nicki Minaj is elmosolyodik. Na végre!Cool

A dal végén felröppenő elismerő megjegyzések már nem a dadogónak szólnak, hanem a rátermettségnek. Az ő szemükben Lazaro már nem a dadogós srác többé, aki énekel. Hanem az énekes, aki dadog. Tökéletesen alkalmas erre a szép és nehéz pályára.

Ha ismered a Győzd le a dadogásod leckesorozatot, abban is azt tanítom, érd el, hogy mikor megszólalsz, ne csak a dadogót lássák benned! Igyekezz a környezetedből sajnálat helyett elismerést kiváltani. Ehhez hinned kell magadban, ki kell állnod a többiek elé, mert bárhogy beszélsz is, a rátermettséged, a hozzáértésed átsüt minden nyelvi megbotláson. Hasonló élményről számolt be nekem Tamás is.

Nagyon gyönyörűen énekelsz, csodálatos vagy! – mondja Keith Urban.

Szeretem a hangodat, szeretlek téged hallgatni – értékeli őt Randy Jackson.

Kell ennél több, őszinte dicséret és pozitív kritika egy dadogónak? Lazaro is elérzékenyül.

Európai szemmel kicsit csöpögős az amerikai show-k világa, mikor egyszerre mondják, egyszerre kiabálják: Igen, továbbjutottál!

Ne feledjük, az ő érzéseik ugyanolyan őszinték, mint a miénk, csak ők továbbmennek, ki is merik mutatni ezeket, az érzéseket!

Azért gondolj bele, néha milyen jól esne egy őszinte ölelés, egy elismerő jó szó, ha letettünk valamit az asztalra, nem?

Nálunk még nagyon erős az a szokás, hogy nem mutatjuk ki a pozitív érzelmeinket, csak ritkán dicsérjük meg a gyerekeinket, – nehogy elbízza magát, mert a végén még a fejünkre nő! (akinek nem inge, ne vegye magára)

A dadogó kisgyerekeknek, de szerintem minden kisgyereknek az egészséges önbizalom kifejlődéséhez úgy kell az őszinte, tárgyilagos dicséret, mint egy falat kenyér. Az a bizonyos „jó szó”.

Ha most a Voice-ban lennénk, Lazaro mentorának valószínűleg Mariaht választaná.

A zsűri után nézzük meg azt is, mit mondtak a nézők a produkcióról?

Nem olvastam el a több, mint 2700 bejegyzést, amit ezzel kapcsolatosan találtam, csak néhány  kedves idézet:

–         Idáig nem néztem ezt a show-t, de ezután nézni fogok minden epizódot, és drukkolok Lazaro-nak.

–         Lazaro a kedvencem, szép, aranyos, és bámulatos! Meghatódtam!!!

–         A dadogás teljesen eltűnik, mikor énekel.

–         Ez a te utad, ne add fel!

6 hozzászólás a(z) “A dadogás sem tudja megállítani, lenyűgözte Amerikát” bejegyzéshez

  1. Köszönöm! Ez nagyon tanulságos volt (mint a többi :) )Nem vagyok ebben a helyzetben ,vagyis teljesen nem tudok vele azonosulni ( nem dadogok).Viszont bátran állítom mindenki hasznára válhat .(mint a többi írás :) )

  2. Lazaro-nak több problémája is lehet, aminek a dadogás csak a csúcsa. Én úgy érzem, hogy sokk volt neki az USA-ba költözés is, ráadásul a nemi vonzódás terén is problémái lehetnek. A dadogást mint manifesztációt a szexuális zavar / elfojtás egyik tünetének is nevezik. Lazaro megnyilvánulásait figyelve, szerintem meleg és ezt nem vállalta fel (nem hiszem, hogy nem tudatosította még magában, bár ez is lehet). Azt is mondhatjuk, hogy az élete több területén olyan tényezőkkel kell megküzdenie, aminek eredményeként a dadogás csak a jéghegy csúcsa.

    • Kedves Gábriel!
      Abban igazad van, a dadogás, mint a nyilvánosság elé kerülő viselkedés, valóban a személyiségünk egyik látható csúcsa (ha már a jéghegy hasonlatnál maradunk). Mindenkire jellemző, hogy egyes tulajdonságait “láthatóvá” teszi, és másokat pedig nem. ez teljesen normális viselkedés.
      Ami nem tetszik, hogy összefüggést keresel a felnőttkori dadogás és a melegség között. Az tény, hogy háromszor annyi férfi dadog, mint nő. ennek ellenére, mint terapeuta, kb. 150 dadogóval állok levelezésben (tudom Magyarországon 100 000 érintett van, ez a 150 akiket én ismerek, csak reprezentatív lehet). Ez alapján annyit tudok megállapítani, hogy a felnőtt dadogók között sincs több meleg, mint a lakosság egészében. Bizonyára te is ismersz embereket, akik melegek, és nem dadognak. Én is ismerek ilyen embereket, és ismerek olyanokat is, akik dadognak, és nem melegek. Ezért határozottan visszautasítom, az ilyen összefüggéseket.
      Egyébként a letromfolást ne vedd személy szerint magadra, mert a felnőttkori dadogás körül rengeteg félreértés van. Még iskolázott emberek is olyasmiket írnak le ezzel kapcsolatban, hogy fogom a fejem. Azt hiszem, megadtad a következő írásom témáját.

  3. Elnézést még egy gondolat: “A videóban, mikor az édesapa beszél a fiúról, elmondja, hogy többnyire magányos volt, kevés baráttal. Ő úgy hiszi, a zene lett az új barátja, annyira szereti, hogy el sem tudja az életét képzelni nélküle.”

    Épp a társadalomban való nagyobb “szereplés” az, ami egy dadogónak megadná a “kutyaharapás szőrével” megoldást. Ő ez elől is menekül. Tudjuk, hogy a félelmeinkkel szembe kell mennünk, tehát beszélgetni kell. Rá kell magunkat kényszeríteni. A srác még mindig menekül. Természetes, hogy ha beszédre kerül sor (interjú, TV), akkor meg szokatalan a szituáció, mert egyébként nem is gyakoroljuk az idegenekkel való kommunikációt. Ezért nagyobb a sokk is.
    Sokat lehet tanulni ebből is, főleg a srác (és családja) által elkövetett hibákból. Ha sok terápián átesett, akkor ezt megtanították neki, de ő nem vállalja fel napi szinten a feladatát. A TV nem felvállalás, az egy ugrás a sötét szakadékba, ami nyilvánvalóan így sült el, ahogy látjuk. Ez a srác menekül, mert feladta és a nézőktől remél “feloldozást”. Szerintem nincs rosszabb, ha hagyjuk magunkat sajnálni mások által. Persze idáig el kell jutni és ez a srác még nincs azon a szinten mondjuk így “spirituálisan”, hogy ezt megértse és felfogja.

    • Bocs, újra reagálok: A srác, és a családja által elkövetett hibákra kapcsán, szögezzük le: A szülők a tudásukhoz mérten igyekeznek a lehető legjobban nevelni a gyerekeiket. A legjobbat akarják nekik. Gondolom ebben egyetértesz velem.
      A szülők többsége nem járt “szülőiskolába”, a nevelést, mint olyat, a saját családjukból hozták. Többnyire azt adják tovább, amit otthon láttak. Biztos hallottál olyat, hogy a mi családunkban ez nem szokás, egy “Balogh” (vagy bármelyik családnév) sosem árulja el a hazáját (barátját, stb), és egyéb meggyőződések jelzik, hogy az illető nagyon támaszkodik azokra a mintákra, amit otthon látott, és megtanult. Persze vannak olyan felnőttek, akik azt mondják, ha nekem gyerekem lesz, nem akarom úgy nevelni, ahogy engem neveltek. Bizonyára ez is helyes, van alapja. Talán olyan gyerekkora volt, amit nem akar továbbadni.
      Azt is tegyük hozzá, hogy a gyereknevelés célja, hogy a gyerek, mire felnőtt lesz, álljon meg a saját lábán. Egy dadogó kisgyereknél a szülők kétségbeesése valóságos. “Mi lesz ebből a gyerekből?” Hogyan fog boldogulni. Szerencsére akiket ismerek, nagyon szép példák mutatják, hogy aki szorgalmas, tehetséges, nem foghatja vissza a dadogása. A szülőket erre biztatom, hogy álljanak ki a gyerekük mellett. Erősítsék benne azt a hitet, hogy “képes vagy rá!”.
      A szülők, mivel nem tudnak a beszédküszöbről. Annyit látnak, hogy a gyerek otthon szépen beszél, az iskolában pedig meg sem tud szólalni. Nem értik miért. A gyerek pedig nem tud, nem képes máshogy beszélni. Úgy fogja fel az ilyen “értetlen” nézéseket, hogy ő a hibás. Ő az, aki mindent elront.
      Visszatérve Lazaro személyére. Az énekesi pálya nagyon szép, nagy ismertséget lehet vele szerezni. A fiú kételkedése, ami a beszédén látszik, annak szól, hogy ez egy verseny. Semmi sem biztos. Én az alkalmasság megkérdőjelezését látom a beszédében. Azért dadog ennyire, mert még ott a kétség benne (Mit keresek én itt? Tényleg olyan tehetséges vagyok, mint amennyire a többiek mondják?) Nem követem a sorsát, amikor írtam a cikket, akkor úgy láttam, az ő klippjét tízszer többen nézték meg, mint a többi néhány versenyzőét (akiket megnéztem), és a hozzászólások száma is többszöröse volt a többieknek. Ennek alapján úgy látom, hogy nem csak zeneileg képzett, de ezzel az énekléssel a közönség szívét is elnyerte. Még akkor is, ha a versenyt nem ő fogja esetleg megnyerni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.