Szabad-e a dadogóknak radarozni?

A felnőtt dadogók egyik rossz szokása a radarozás, ami annyit jelent, hogy beszéd közben keresik a “félelmetes” szavakat, amit nem tudnak kimondani, és ha odaérnek, el fognak akadni.
Általában azt tanítják nekik, ne radarozzanak, így nem fognak előre félni. Mindez nagyon jó lenne, de mit tegyünk, ha már megtanultuk? Nem ismerek olyan felnőtt dadogót, aki ne tanult volna meg radarozni.

Könnyebb átalakítani egy rossz szokást, mint megszabadulni tőle

Véleményem szerint, könnyebb “átalakítani” egy rossz szokást, mint teljesen megszabadulni tőle. A beszéd olyan eszközünk, amit napi szinten használunk, ezért úgy tudunk eredményeket elérni, ha folyamatosan kisebb kiigazításokat teszünk. Ez is egy ilyen apró lépés. Könnyen tanulható, és garantált, hogy nem esel vissza. Kezdd el használni.

A dadogás oka – Miért élnek köztünk dadogó emberek? videó

A dadogás oka

Miért élnek köztünk dadogó emberek?

 

 

Gyakran találkozunk dadogó emberekkel, zavarban vagyunk, nem tudjuk hogyan viselkedjünk velük? Ez a videó segít megérteni, miért beszélnek egyszer folyékonyan, máskor pedig dadogva, szinte egyik pillanatról a másikra.

Célom, hogy megértsük, miért beszélnek így, és hogyan segíthetünk nekik?

A dadogás gyermekkorban az oka, hogy csúfolnak

Több levelet kaptam arról, hogy csúfolnak valakit a dadogása miatt. Mikor jobban belekérdezek, kiderül, emögött inkább félelmek állnak, „előrevetítések”. Végigolvasom a bejegyzést

Felnőttként a dadogás már szokásunk, miért nem akarunk változtatni?

Legutóbbi cikkemben arról írtam, hogy nálunk, felnőttként a dadogás már rutinból megy. Annyira megszoktuk, hogy már nem is gondolkodunk rajta, csak csináljuk.

Végigolvasom a bejegyzést

Felnőttkori dadogás legyőzése könnyen, gyorsan – lehetséges egyáltalán?

Szinte minden érintett szeretne megszabadulni a dadogástól, a többség számos módszert kipróbált már, és sokan egyetértenek velem abban, hogy a felnőttkori dadogás legyőzése egyáltalán nem könnyű, és pláne nem gyors. Végigolvasom a bejegyzést

A felnőttkori dadogás legyőzése vágyálom csupán?

A felnőttkori dadogás legyőzése valóban elérhető, hiszen ez az állapot sok szenvedést okoz minden érintettnek. Nem mi választottuk, ez egy kényszer helyzet, de hogyan csináljunk a citromból limonádét? Végigolvasom a bejegyzést

A dadogás kialakulása miért 5 éves kor után a leggyakoribb?

Ebben az életkorban a gyerekek nagy többsége az iskolába készül. Mi is így vagyunk ezzel. Minden gyerek otthon tanulja meg azokat első viselkedési szokásokat, melyek segítségével, a többi emberrel kapcsolatba fog lépni. Végigolvasom a bejegyzést