Dadogás 16 évesen is eredményesen kezelhető?

Egyre több levelet kapok fiataloktól, őket miért fosztom meg attól a lehetőségtől, hogy jobban tudjanak beszélni. A dadogás számukra is nagy probléma.

Miért nem ajánlom a Győzd le a dadogásod leckesorozatot 16 éveseknek?

„Csókolom, 15 éves vagyok, négy éves korom óta dadogok. Már egyre jobban zavar. Nem vagyok felnőtt, de hátha tudna nekem is segíteni.
Köszönöm szépen.”

Szó sincs arról, hogy nekik nem akarnék segíteni, egyszerűen, ez az anyag nem teljesen nekik szól.

A dadogás kezelése nem álom többé

Amikor írtam, a saját tapasztalataimat írtam le, ekkor már jóval elmúltam 35. Természetesen ezek több év alatt gyűltek össze, sok könyv elolvasása, sok tanfolyam részvétele után, sok-sok száz vagy ezer (?) gyakorlat közül kiválasztva azok, melyekről úgy éreztem hasznosak, és előrevisznek.

Ez a leckesorozat egyaránt tartalmaz elméleti és kézzel fogható gyakorlatokat. Ennek oka, hogy szeretem érteni, mit miért csinálok, hogyan segít.

Miért nem ajánlom fiataloknak?
saját kép 18 korhatárosEgyszerűen az életmódjuk miatt. Az iskolában eleve le vannak terhelve, mikor hazaérnek, fontosabb a házi feladat. Ez érthető.
Nem biztos, hogy van kedve még utána külön gyakorolgatni naponta legalább 20 percet.

Egy felnőtt ellenben, aki munka után kezdi el tanulni a leckéket, ő nem a tanulásra tanul még rá, talán ezért jobban be tudja fogadni.

A legfontosabb érvem talán az, hogy sokszor írom a tanfolyamon részt vevőknek. Nem kell sietni. Néhány hónap ide-oda már nem számít. Inkább lassabban haladjanak, de a tanulás legyen alapos. Természetesen az sem jó, ha valaki sokat szöszmötöl, a tapasztalatok azt mutatják idővel mindenki megtalálja a számára megfelelő tempót. Ahogy érzi a javulást, ezzel megmarad a folyamatos motivációja, van kedve tanulni, továbbfolytatni. Emiatt is kevés a visszaesés.

Amikor egy 16 éves meghallja, hogy legalább 9 hónap tanulás és esetleg több, mint egy év gyakorlás, hogy végre elmondhassa, a beszédem már nem az ellenségem, hanem egy olyan eszköz, mivel gyorsabban érem el a céljaimat.

Szóval ilyenkor egy fiatal többnyire elkedvetlenedik. Ő szeretne azonnal, és rögtön, könnyedén megszabadulni a dadogástól. Ő még nehezen érti, hogy egy több éves rossz szokást, egy berögzült beszédmódot csak türelmesen, és kitartóan lehet megváltoztatni. Máról holnapra nem megy.

Természetesen a fiatalok sem egyformák. Valamint János nagyapa és unokája példája is mutatja, lehet eredményeket elérni a leckesorozattal tinédzser korban is.

Azzal, hogy ezt megírtam, nem elriasztani szeretnélek téged, kedves középiskolás, hanem azt szeretném, hogy reálisan, a körülményeket mérlegelve hozd meg a döntésedet vásárláskor.

Legyen egy valós képed, milyen úton fogsz végighaladni. Viszont, ahogy haladsz, és rutinná válik a rendszeres gyakorlás, beépíted az időbeosztásodba, észre fogod venni, egyre könnyebb és könnyebb lesz a gyakorlás. Az új készségek folyamatosan épülnek be, és válnak megszokott cselekvésekké.

A dadogás legyőzése neked is sikerülhet

A dadogás tényleg legyőzhető?

A tett halála a gondolkodás

Mikor érdemes megvenni a leckesorozatot? Milyen életkorban? A fenti intelmek ellenére azt javaslom, minél előbb. Akkor fogod valójában lemérni, mennyire vagy érett rá, ha a kezedben van, és kipróbálod. Minél többet gondolkodsz, annál több kifogást gyártasz, egyre jobban elhiszed magadról, te erre nem vagy képes.

A felnőttkori dadogás küszöbén állsz, napról napra mélyebben rögzül benned a régi, megszokott beszédmód, amiből lényegesen több munkával fogsz csak tudni átváltani az új beszédmódra.

A véleményem az, hogy a dadogás egy rossz szokás. Egy rosszul rögzült beszédmód. Ezen tudunk változtatni. A dadogás legyőzése nem csak egyes, különleges képességekkel rendelkező embereknek sikerülhet, hanem mindenkinek.
Minél tovább maradsz a dadogós beszédben, használod, annál jobban rögzül, annál mélyebb nyomot hagy benned, és ezáltal évről évre nehezebben tudod majd kitörölni, megváltoztatni a nyomokat.
Mint az autók által kijárt nyomvályú, egy idő után, ha belekerülsz, már nem tudsz kijönni belőle, csak mélyíted tovább az árkot.

Most akkor vegyél vagy ne vegyél?

Véleményem szerint vegyél, próbáld ki, ha úgy érzed, még nem vagy elég érett rá, akkor tedd félre, de időről időre vedd elő a leckéket. A tanulást segítő e-mail sorozatot is. Meggyőződésem, hogy érezni fogod, mikor állsz rá készen. A lényeg, hogy ne várj azonnali, instant eredményeket. A célom az volt, hogy olyan anyagot adjak az érintettek kezébe, ahol nincs visszaesés.

Attól félsz, hogy ha most vásárolsz, de csak később állsz neki tanulni, már nem fogok személyesen segíteni neked?

Amíg ez a honlap él, minden leveledre válaszolok, amíg foglalkozol a leckékkel, engem megtalálsz. A vevőim számára elérhető vagyok skype-n, e-mailben, mobilon. Igyekszem minél könnyebbé tenni számodra a tanulást, és célom, hogy önmagadhoz képest a lehető legjobb eredményt érd el.

4 hozzászólás a(z) “Dadogás 16 évesen is eredményesen kezelhető?” bejegyzéshez

  1. Jo napot kivanok!

    Fiam most 15 eves,5 evvel ezellott volt az elso epilepszias rohama gyogyszert szed a ami napig,ami kivaltotta kivaltotta nala az dadogast.volt ra hajlama elotte is de logopedushoz jartunk es elmulott.Mi Angliaban elunk 2 eve de itt semilyen segitseget nem kaptunk ez idaig.Ezert gondoltuk kezbe vesszuk a dolgokat mert most mar a fiam turokepessege a hataran van.Nem tud kialakitani kapcsolatokat,nehez az iskola is.Nagyon el van keseredve.Kerem ha valami modon tudna neki segiteni boldogok lennek.A konyvet kell megvenni hozza vagy kellene szemelyi segitseg is?

    Koszonom

    Remelem igy ekezetek nelkul is sikrult elolvasni.Varom valaszat mielobb!

    • Kedves Edina!

      Angol nyelven nagyon sok információ van fenn a neten, érdemes körülnézni.

      15 éves korban az ember még nagyon bizonytalan, nincs pontos jövőkép, érzi, hogy már “nem gyerek”, de úgy érzi, még nem áll készen a felnőtt életre sem teljesen. Ez az állapot önmagában is elbizonytalanít, ez is okozhatja, hogy egy kamasznak súlyosabb lesz a dadogása.

      Ha ehhez még hozzájárul, hogy egy idegen környezetben kell felépítenie újra a baráti kapcsolatait, beilleszkedni egy új osztályba, új lakókörnyezetbe, szintén erősíti a “gyökértelenség” érzését. Ettől újra csak nehezebb lesz a beszéde.

      Ami fontos, nem szabad ebbe az állapotba beleragadni, nem szabad elfogadni, hogy nincsenek barátok, nem szólalok meg órán. Hanem beszélni kell, kapcsolatokat kell tudni építeni.

      Ha megteszi, és sikerrel jár, valószínűleg magabiztosan fog mozogni az emberek között, és kevésbé fogja zavarni a dadogása.

      Ha visszahúzódik, és falat épít maga köré, nem barátkozik, a legminimálisabbra csökkenti a beszédet másokkal, önmagát zárja ketrecbe.
      Ez a fal egy öngerjesztő spirál, egyre jobban erősödik, vastagodik.

      Mikor látható, hogy a 15 éves fiú bezárkózik, “építi” a ketrecet maga köré, akkor mindenképpen kérjenek segítséget.

      A kapcsolat oldalon keresztül tudnak írni nekem.

      • Kedves Éva!
        Már gyerekkoromban, alsó osztályban kezdtem dadogni. Hol kevésbé,hol erőteljesebben. Az iskolában mindig rettegtem ha felelés volt, ha hangosan kellett olvasni. A beszélgetésben is csak mindig azokat a szavakat kerestem amiket biztosan ki tudok mondani. A T, P,K betüsek nehezen tudom kimondani. Most felnőtt korban is nagyon nehéz a kommunikáció,neheziti a mindennapjaimat,pedig mindig azon vagyok hogyan lehetne jobb,akarom hogy úgy beszéljek mind egy “átlagos” ember! Ráadásul kisfiam 6éves,nála is elkezdődött a dadogás,ugylátszik hajlamos rá. Szakértők szerint nincsen gyógymód,nem is tudják pontosan az okát,de szerintem ez szorongós,izgulós embereknél gyakori. Véleményt,és segítséget szeretnék. Köszönöm!

        • Kedves András!
          Számomra az derül ki, hogy Ön, felnőtt dadogóként „már megbékélt” azzal, hogy egész életében így fog beszélni. Amit nehezen fogad el, az az, hogy a kisfia is dadog.
          Nincs annál szomorúbb, mikor egy felnőtt dadogó azt látja, hogy a gyereke is ugyanazt az utat fogja bejárni, amin ő halad. Szülőként mélységesen átérzem a fájdalmát. Szerencsére engem a sors megkímélt ettől, mert az én lányom nem dadog
          Igen, kétséget kizáróan a kisfiára is jellemző az, ami minden dadogóra, pontosabban az emberek 2-3-4%, hogy stressz esetén a hangszálai feszülnek meg. Más embernek a háta, vagy a gyomra remeg az „idegességtől”, nekünk befeszülnek a hangszálaink. Így nem tudunk megszólalni (gondolom, ezt ön is érzi).
          A dadogók megtanulták „feltépni” ezeket a lezárt hangszálakat, és így próbálnak beszélni. Természetesen nem sikerül, hiszen a beszédhez a hangszálaknak rezegniük kell, egy befeszült hangszál pedig mindent tud, csak rezegni nem. Amint tud, azonnal vissza is zár, ezért hallatunk „artikulálatlan” hangokat, vagy ismételjük a szótagot (ta-ta-ta).
          Jól látja azt is, aki ezzel az adottsággal rendelkezik, és ráadásul még izgulós, szorongó, annál sokkal súlyosabb a dadogás. Ha mindez nem lenne elég, az egész egy ördögi kör, hiszen , akinek megfeszül a hangszála, és nem akkor beszél, amikor akar, hanem akkor amikor tud, ő kerülni fogja a beszédhelyzeteket. Mivel emberek között élünk, bármikor kerülhetünk olyan szituációba, hogy tetszik, nem tetszik, beszélnünk kell. Emiatt izgulunk, szorongunk. A szorongó ember még inkább hajlamos a megakadásra.
          Első lépés, hogy ezt az ördögi, önmagát gerjesztő spirálból ki tudjunk jönni. Ha ez sikerült, a következő, hogy megtanuljuk azokat a módokat, amivel a hangszalagjaink viszonylag lazák maradnak, így el tudjuk mondani, amit szeretnénk.
          Ezt tanítom a Győzd le a dadogásod leckesorozatban. Nagyon fontos megérteni, a dadogás, csak a jéghegy csúcsa, a látható tünet. Hiba, csak a dadogást kezelni. El kell érni, hogy másképp gondoljunk a beszédre, mint eddig. Mikor megváltozik a beszédhez való hozzáállásunk, akkor tudjuk elérni, hogy minél több helyzetben viszonylag simán tudjunk megszólalni.
          Most a kisfiáról néhány gondolat. A gyerekek utánzással tanulnak. Elsőként a szüleiket utánozzák, úgy gondolkodásmódban, mint viselkedésben. Nagyon ügyesek, és jó megfigyelők. Bizonyára a kisfia látta, hogy apa hogyan viselkedik adott szituációban, és egyszerűen ő is ugyanazt csinálja.
          Ne feledjük, a dadogás egy rossz szokás. Mindannyian tudunk otthon, ismerős környezetben folyékonyan beszélni. Még azok is, akik nagyon-nagyon-nagyon dadognak, úgy, ahogy én is annak idején. Felnőtt korban sokkal nehezebb megváltoztatni egy több éve, évtizede fennálló szokást, de nem lehetetlen. Minden a fejben dől el.
          Egy hat éves kisfiú számára elképzelhetetlen, hogy másképp viselkedjen, mint amit otthon, vagy az iskolában lát. Ha szorongóak, gátlásosak a szülei, akkor ő is hasonlóan fog viselkedni. Majd talán 16-18 évesen már másképp fog gondolkodni, de a dadogás szempontjából addigra már késő lesz. Nagyon mélyen meg lesz győződve arról, hogy ő csak így tud beszélni, máshogy képtelen.
          Viszont, ha azt látja, hogy az édesapja viselkedése megváltozik, akkor ő is spontán változni fog, mivel, mint mondtam, ebben a korban főként utánzással tanul.
          András, azt tudom javasolni, hogy elsősorban foglalkozzon a saját beszédével, igyekezzen minél gördülékenyebben, akadály-mentesebben beszélni. Ha ez sikerül, akkor a kisfiú beszéde is spontán javulni fog.
          Még egy fontos információ. A gyerekek kb. 12 – 15 éves korukban döbbennek rá arra, hogy ők életük végéig így fognak beszélni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.