Felnőttkori dadogás GY.I.K. 02: A legerősebben a szüleinkkel dadogunk

A felnőttkori dadogás egyik legfájóbb pontja, hogy épp azokkal beszélünk a legrosszabbul, akiket a legjobban szeretünk. Például a szüleinkkel.

A szüleink úgy fogadnak el minket, amilyenek vagyunk

Nem értjük, hiszen, tudjuk, ők úgy fogadnak el minket, amilyenek vagyunk, és mégis. Velük szemben a legnagyobb a megfelelési kényszer.

 Gyerekkorunkban megtanultuk, ahhoz, hogy mások elfogadjanak, alkalmazkodni kell az ő elvárásaikhoz. A legkorábbi ilyen külső elvárás a édesapánktól, édesanyánktól érkezik. Kiskorunkban a túlélésünk a gondviselőinktől függött. Ilyenkor minden kisgyerek mélyen meg van győződve róla, hogy a szülei nélkül ő elveszik, ezért nagyon igyekszik, hogy megfeleljen nekik.

A felnőttkori dadogás ilyenkor alapozódik meg

Kisgyerekként mikor a családtagjaink látták, hogy dadogunk, szomorúak lettek. Féltettek minket, ők ugyan szeretnek, de mi lesz velünk egy idegen környezetben? Vajon megálljuk a helyünket? Hogyan fogunk boldogulni?

 Ezt az aggodalmat láttuk a szemükben, miközben tudtuk, hogy nagyon szeretnek minket. Szerettük volna eloszlatni ezt a szomorú tekintetet, kétségbeesetten igyekeztünk jól beszélni. Minél jobban görcsöltünk, annál gyászosabb lett a végeredmény.

A felnőttkori dadogás a tehetetlenség érzése miatt válik tartós szokássá

Megtanultuk, hiába minden igyekezet, mi erre képtelenek vagyunk. Nekünk ez úgy sem sikerülhet.

 Mikor felnőttek leszünk, és látszik, hogy megálljuk a helyünket, a szüleink is megnyugszanak. Eltűnik az aggodalom, úgy vagyunk jók nekik, ahogy vagyunk.

 Közben elfelejtünk váltani. Még mindig a régi gyerekkori igyekezettel próbálunk hiba nélkül, megakadások nélkül beszélni. Pedig már fölösleges a túlzott görcsölés.

 A felnőttkori dadogás jelentősen javul, ha felülvizsgáljuk gyerekkori meggyőződéseinket

Jusson eszünkbe, hogy első meggyőződéseink, hitrendszerünk, a világról alkotott elképzeléseink általában hét éves korunk körül alakul ki. Ilyenkor még kritika nélkül elfogadjuk, amit a felnőttek mondanak.

Sokan később sem vizsgálják felül ezen meggyőződések jogosságát, nem alakítják hozzá a mai világ elvárásaihoz.

A felnőttkori dadogás leküzdésének része a gyerekkori meggyőződésének felülvizsgálata

A felnőttkori dadogás leküzdésének része a gyerekkori meggyőződéseink felülvizsgálata

Ha felnőttként elfogadjuk, hogy szüleinknek úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Hogy az a szomorú tekintet, amire még gyerekkorunkból emlékszünk, nem a mostani énünknek szól, akkor csökken rajtunk a nyomás. Már kevésbé igyekszünk velük szemben kényszeresen, görcsösen hibátlanok lenni.

 Velük is úgy beszélünk majd, mint azokkal, akik úgy fogadnak el minket, akik és amilyenek vagyunk. Ha ezt megértjük, a szüleinkkel való viszony is jelentősen javulni fog.

Amikor felismerjük, hogy már önállóan megállunk a lábunkon, képesek vagyunk a döntéseinkért felelősséget vállalni. Az önbecsülésünk is jelentősen növekszik, ami a beszédünkön is meglátszik.

 Emiatt mindenképpen végezzük el ezt a vizsgálatot, és a gyerekkori megrögződések helyett igazítsuk a jelen valóságához a szüleinkhez, családtagjainkhoz való viszonyunkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.