Felnőttként a dadogás már szokásunk, miért nem akarunk változtatni?

Legutóbbi cikkemben arról írtam, hogy nálunk, felnőttként a dadogás már rutinból megy. Annyira megszoktuk, hogy már nem is gondolkodunk rajta, csak csináljuk.

Sok embernek nehéz elfogadni, megérteni, miért alakul ki felnőttként a dadogás, és miért marad meg életünk végéig?

 Ez a téma amennyire örökzöld, olyannyira összetett is.

 Egyik oka, hogy a felnőtt dadogók azzal az adottsággal születtek, hogy stressz (feszültség) esetén a hangszálaik feszülnek meg.

 A másik oka, pszichológiai. Mindenkinek, nem csak a dadogóknak, alakulhat úgy az életünk, hogy néha valamiből túl sokat kapunk (például elkényeztettek), vagy túl keveset kaptunk a szeretetből, vagy egyoldalúan kaptuk, vagy az is lehet, hogy elhanyagoltak bennünket, sőt, bántottak, bántalmaztak, visszaéltek velünk, konkrétan valami rossz történt velünk.

 felnőttként a dadogás

Ez a négy dolog: túl sok, túl kevés, egyoldalú, és bántalmazás – ez azt jelenti, hogy akkor, életünk egy elég védtelen szakaszában valami olyasmi történt velünk, amire ott és akkor nem voltunk felkészülve. Ez a tapasztalat elkezdte megváltoztatni, meghatározni a személyiségünket, és annyira belénk ivódott, hogy meghatározza a gondolatainkat, érzéseinket. Emiatt nem teljesen a valóságnak megfelelően mérjük fel egy beszédszituáció „fenyegetettségét”.

Az a tapasztalat, aminek hatására elkezdtünk dadogni, a személyiségünk szerkezetét is elkezdte megváltoztatni. Emiatt gondoljuk, és mondjuk, sőt meg vagyunk győződve róla, hogy:

  • Azért, mert dadogok (így egyes szám, első személyben), engem nem lehet szeretni.
  • Azért mert dadogok, engem nem alkalmaznak sehol.
  • Azért, mert dadogok, engem állandóan elhagynak.
  • Azért, mert dadogok, állandóan szorongok, béna vagyok, kicsi vagyok, és bántani akarnak.
  • Azért, mert dadogok, úgy érzem, a  világ fenyegető.
  • Azért mert dadogok, úgy érzem, sosem fogom tudni megcsinálni, nem vagyok képes rá (kimondani a mondatot, befejezni az egyetemet, stb)
  • Azért mert dadogok, úgy érzem, egyedül életképtelen vagyok, muszáj valakihez tartozni, különben nem tudok élni. És ez még hosszan sorolható.

Ezt a nézetet, gondolkodásmódot hívjuk realitásvesztésnek. Minél mélyebben, és komolyabban gondolod, hogy azért nincs munkád, azért nincs barátnőd, nem tudod befejezni az egyetemet, mert dadogsz, annál inkább eltávolodsz a valóságtól.

felnőttként a dadogás 2

Mert valóban előfordulhat, hogy jelenleg nincs munkád, és ha nem is keresel, akkor belátható időn belül nem is lesz.

Valóban lehetséges, hogy épp nincs barátnőd, és amíg folyton a számítógép előtt ülsz, kerülöd a lányok társaságát, akkor valóban nehezen fogsz párra találni.

Fogadjuk el, hogy ezek a realitásvesztéseink, amelyek gondolkodásban, érzésben, emlékezésben, testi tünetekben is megnyilvánulnak, ott és akkor, amikor megsérültünk, annak a helyzetnek megfeleltek. De kizárólag ott és akkor, annak az élethelyzetnek, életszituációnak, nem pedig az itt és most realitásának.

Tehát, való igaz, hogy dadogunk, de ettől még nem, (pontosabban) nem ettől vagyunk bénák, hülyék, rosszak, munkanélküliek, magányosak. Hanem valamilyen élmény és emlék olyan mélyen belénk ivódott, és annyira meghatározza a személyiségünk struktúráját (felépítését). Emiatt csak a dadogásunkra tudunk koncentrálni, ez uralja a valóság észleléseinket életünk szinte minden pillanatában, akkor is, mikor a valóságban, az „itt és most”-ban kellene lennünk.

Győzd le a dadogásod leckesorozat 2-6 leckéjének elméleti részében részletesen tárgyalom, hogyan értékeljük azt a beszédszituációt, amiben dadogunk. Ezen hogyan tudunk változtatni úgy, hogy csökkenteni tudjuk a dadogásunkat.

Addig is, amíg így, ezzel a meggyőződéssel szemléljük a világot, háromféle választ tanultunk meg adni az élet lehetőségeire, kihívásaira, vagy a nehézségeire:

A leggyakoribb, hogy követjük a megszokásainkat, és belemegyünk a dadogós beszédbe. Ha meg kell szólalni, hát akkor meg fogunk szólalni. Ha csak dadogva tudunk beszélni, akkor így fogunk beszélni – gondolkodásmód.

Emlékszel? Azt tanítom, ne menj bele a dadogós beszédbe, adj stoppot!

A másik, hogy megpróbálunk minden olyan helyzetet elkerülni, amiben aktívvá válna a sémánk ( a dadogás). Tehát, ha én azt gondolom, hogy kicsi vagyok, béna, ügyetlen, nem vagyok szerethető, akkor – bár nagyon vágyok emberi kapcsolatokra, de a nem reális, nem valóságnak megfelelő helyzetértékelés miatt úgy gondolom, ezek a kapcsolatok nagyon fenyegetőek. Hiszen lehet, hogy előbb-utóbb valaki beszól. Kritizálja a beszédünket. Szokott ilyen lenni, nem?

És akkor azt mondom: Én inkább távol maradok tőletek. Miért, kell ez nekem? Még egy kudarc? Dehogy kell! Nem, akkor inkább leülök az internet elé, otthon maradok, visszahúzódok.

Egyszerre vágyunk, és szorongunk attól, ami gyógyíthatna.

Felnőttként a dadogás megkeseríti az életünket. Pedig a dadogásból csak dadogással jöhetünk ki. Ez annyit jelent, hogy meg kell szólalni. Fogadjuk el, az emberek kommunikálnak egymással. Ebből mi se maradhatunk ki. Akár verbálisan, akár más módon, de az legyen a célunk, hogy megértessük magunkat. Nem baj, ha nem vagyunk hibátlanok. A lényeg, hogy tudjuk azt közölni, mit akarunk.

Tehát visszahúzódunk, hogy elkerüljük a kellemetlen élményeket. Közben nem vesszük észre, hogy ez a visszahúzódás az életünk beszűkülését hozza magával.

A harmadik, amit a megszokásaink diktálnak, azt a pszichológia túlkompenzálásnak hívja. Például, ha én azt gondolom, hogy értéktelen vagyok, akkor végig “nagyképüsködöm” az életet. Vagy állandóan összehasonlítom magam másokkal, mindenkit piszkálok, szurkálok, lenézek, bemószerolok, háta mögött pletykálok.

Bármelyik változatot választom is, segít ugyan túlélni, de tönkreteszi az életet. Az ember társas lény, akkor fejlődik, ha emberek között van. Ahol elismerést, pozitív illetve negatív értékelést kap. Muszáj a terepen gyakorolni, ha mindig, csak akkor beszélünk, mikor elkerülhetetlen, az olyan, mintha csak akkor oldanánk meg matek feladatokat, mikor dolgozatot írunk. Ha így teszünk, ne csodálkozzunk, ha csupa kudarcot gyűjtünk be.

felnőttként a dadogás 3

Fontos, hogy akkor is beszéljünk, mikor nincs tétje. Csak úgy. Gyakorlásként. Előfordul, hogy nem leszünk hibátlanok? Hát persze, csak ilyenkor még kevésbé fáj.

Ne csak akkor szólalj meg, mikor tétje van, mikor értékelnek. Gondolkodj előre. Készülj a megmérettetésre. Ahogy matekból tudod, hogy gyakorolnod kell, úgy dadogóként is fontos.

Ebben segít a Győzd le a dadogásod leckesorozat. Azoknak a felnőtteknek ajánlom, akik hajlandók felvállalni a többletmunkát, a rendszeres gyakorlást azért, hogy utána lényegesen könnyebb legyen az életük. Fokozatosan egyre jobban és jobban beszéljenek, bátrabban merjenek megszólalni.

Az Azonnali beszédkönnyítő villámtippek, valójában csak a felszínt kapargatja. Hiszen 10 egyszerű gyakorlatocska az egész, valamint, néhány kiegészítő olvasmány. Arra mindenképpen alkalmas, hogy viszonylag csekély anyagi áldozat árán (2990 Ft) felmérd, mennyire vagy képes az önálló tanulásra, képes lennél megszokni a rendszerességet? Próbáld ki!

Apropó tudtad, hogy idén januárban, már több, mint 30 videóval bővült a GO! Angol tanfolyam

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.