Szeretnénk elkerülni, de bármikor előfordulhat, hogy kisgyerekkel szenvedünk balesetet. Olvasd el, hogyan előzd meg a hirtelen dadogás kialakulását.
Napokban beszéltem telefonon egy apukával, aki évekkel ezelőtt megvásárolta a Győzd le email tanfolyamot. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, időnként beszámol, hogy alakult az élete. Így tudom, hogy azóta megnősült és van egy szép kisfiúk is.
Kattints, ha érdekel a Győzd le email tanfolyam
Dadog a gyermeked? Tudok segíteni, kattints!
(mindkét link új ablakban nyílik meg)
Természetesen annak idején ahhoz is kértek tanácsot, hogyan előzzék meg, hogy a kisfiúk is dadogó legyen. Az elővigyázatosság indokolt volt, mert hamarosan történt egy váratlan esemény.
Derült égből villámcsapás – hogyan veszik el a biztonságérzetünk?
Anyuka óvodába viszi a gyereket. Gyerekülés hátul, mindenki bekötve. Lassan araszolnak a csúcsforgalomban. Anyuka szomorúan állapítja meg, hogy ismét el fog késni. Hiszen még csak a sor végén állnak, legalább 20 perc, mire ebből a dugóból ki tudnak jutni. Szerencsére kisfia elfoglalja magát a hátsó ülésen, így gondolatban addig is a munkahelyi feladatokkal foglalkozhat.
Ekkor hirtelen, lassítás nélkül beléjük hajt egy kisteherautó. Az édesanya rálép a fékre, de még így sem tudja elkerülni, hogy az előtte lévő autóba csússzon.
A teherautó sofőrje holtsápadtan igyekszik segíteni az édesanyának kivenni a kisfiát a hátsóülésről. Megnézni, mekkora a baj. Szerencsére a gyerek nagyon megijedt, de jól van.
Nagyon fontos, a biztonság az egy érzet, nem tudod szavakkal megadni a gyereknek. Neki kell magát biztonságban éreznie, mi csak a körülményeket tudjuk biztosítani.

Így kerüld el a hirtelen dadogás kialakulását!
Az anyuka első dolga volt, minél előbb biztonságos helyen tudni a gyereket, ahol ismét meg tud nyugodni. Ezért gyorsan telefonált a nagyszülőknek, jöjjenek és vigyék el őt a helyszínről.
Ez meg is történt, aznap nem ment óvodába, „megfigyelésen” volt a nagyinál.
Mikor hirtelen ijedtség (érzelmi megrázkódtatás) történik velünk, a legjobb, ha ki tudjuk beszélni magunkból a történteket. Az események újbóli felidézése és elmesélése segít megerősíteni azt az érzést, hogy ismét biztonságban vagyunk.
Ez történt a kisfiúnál is, aznap többször elmesélte mi történt, ha találkoztak egy valakivel, aki még nem hallotta mi történt, ő volt az, aki elmesélte. Ezt a szülők engedték, hiszen tudták így dolgozza fel a történteket.
Felnőttkorban is megmaradhat a hirtelen dadogás?
Felnőttkorban többnyire azért is marad meg a dadogás, mert nem tanultuk meg, elmesélni mi történt velünk, mit éltünk át. Nem tanultuk meg, ezért nem tudunk beszélni róla. Elnyomjuk az érzéseinket.
Tudom, mert nekem is csak több lépésben sikerült ezen túljutni. Nálam sokat segített, hogy elkezdtem naplót vezetni.
Visszatérve a kisfiúra. Ezután mikor autóba ültek, folyamatosan kérdezte: Anya nem mész túl gyorsan? Betartjuk a szabályokat? Láttad ezt a táblát?
Természetesen elkezdte tanulni a táblákat, a KRESZ-szabályokat. Ő így akart segíteni, hogy elkerüljék a baleseteket.
Szülei eleinte türelmesen válaszolgattak a kérdéseire, megdicsérték, ha már felismert egy táblát. De hat hónap után már tőlem kérdezték, hogy ez így normális, meddig fog ez tartani?
Fogadjuk el, a kisgyerek úgy dolgozza fel a történteket, hogy beszél róla és azzal tudja visszanyerni biztonságérzetét, ha cselekszik.
Biztos idegesítő és unalmas a szülőknek újra és újra hallani, mi és hogyan történt. De, amikor „minden a helyére került” a kisgyerek el fogja hagyni. Hogy mikor?
Biztonságérzetünk helyreállítása
Ahány ember, annyiféle feldolgozási mód és addig tart, amíg ő ennek szükségét érzi. Ezt ki kell várni.
A biztonságérzetünk nem attól alakul ki, hogy az elménk tudja, biztonságban vagyunk – hiszen akkor kevésbé dadognánk.
A biztonságérzetünk, ahogy a neve is mutatja egy érzet, amit a testünkkel érzünk. Ezért tudunk például otthon, szerintünk biztonságosnak ítélt helyen megakadások nélkül beszélni.
A kisgyerek ezekkel a cselekvésekkel állítja ismét helyre, hogy történt, ami történt, az autóban biztonságos utazni.
Kattints, ha érdekel a Győzd le email tanfolyam
Dadog a gyermeked? Tudok segíteni, kattints!
(mindkét link új ablakban nyílik meg)