A felnőttkori dadogás egyik legfőbb oka tehetetlenség

A felnőttkori dadogás miatt sokszor kerülünk olyan helyzetbe, mikor úgy érezzük, mi erre képtelenek vagyunk, ezt egyedül nem tudjuk megoldani. Inkább elmenekülünk, vagy másokra hagyjuk egy-egy ügy elintézését. De hogy tanultuk ezt meg?

A felnőttkori dadogás gyökerei a gyerekkorig nyúlnak vissza

Újszülöttként, mikor hazavittek minket a kórházból, a szüleink minden mozdulatunkra ugrottak. Tudták, három óránként etetni kell minket, tisztába tenni. Később már nem jöttek ilyen gyorsan, ha éhesek voltunk. Várnunk kellett a kiszolgálásra. Ekkor elborított minket a tehetetlenség érzése, belénk hasított a felismerés, anya nélkül elvesztünk. Hiszen mozdulni se tudunk, csak sírunk tehetetlenül.

Mikor nagyobbak leszünk, épp tele a pelus, talán ilyen mondatokat kaptunk: Most szálltál le a biliről, oda bezzeg semmit sem csináltál! Hát akkor most csak viseld el, és tanuld meg, hogy akkor végezd a dolgod, mikor annak itt az ideje!

 Mit csinálunk ilyenkor? Sírunk, tehetetlenek vagyunk, és érezzük, ha nem úgy viselkedünk, ahogy a szüleink elvárják tőlünk, ha nem érdemeljük ki a szeretetüket, egymagunkban elveszünk.

 Igen, ilyen vagy hasonló élményben sok gyerek részesül. Azok is, akik nem dadognak, csak nekik nincs beszédküszöbük. Mi, abba a 2% tartozunk, akiknek stressz esetén megfeszülnek a hangszálai.

 Most hibáztassuk a szüleinket a dadogásunkért?

Semmiképpen sem. Fogadjuk el, ott, és akkor, mikor döntéseket hoznak rólunk, a legnagyobb jóhiszeműséggel járnak el. A legjobbat akarják a számunkra, hiszen szeretnek minket. Még akkor is, ha egyes helyzeteket félreértelmezünk.

Egy édesapa erős keze lehet az újszülött számára fenyegető, kényelmetlen érzés.

 A felnőttek nagy többsége nem jár szülőiskolába, a nevelési mintákat többnyire otthonról hozzák.

 Mégis akkor hogyan neveljük a gyerekeinket?

Nagyon fontosnak tartom, értsük meg, fogadjuk el a gyerek érzéseit. Ne mondjuk, hogy ugyan már kisfiam. Egy ekkora gyerek már nem sír. Helyette inkább valami hasonló megjegyzést tegyünk: megértem, hogy félsz, melletted vagyok, így fogadlak el, amilyen vagy. Rám mindig számíthatsz.

 A felnőttkori dadogás legtöbbször az iskola első osztályában kezdődik

 Emlékszem, a kislányom nagyon szerette az óvodát. Amikor szóba került az iskola, és mondtuk neki, hogy ősszel át kell mennie, mindig hangos sírásban tört ki. Áprilisban megtörtént a beíratás, elmondták két első osztály fog indulni. Május végén lesz egy szülői értekezlet, ahol a két tanító néni bemutatkozik, elmondják, milyen módszerrel fogják oktatni a nebulókat, és mi, szülők választhatunk, hova járjon a gyerek. Erre a találkozóra el lehetett vinni a gyerekeket is.

Az én lányom természetesen hangosan bömbölt, mikor mondtam, hogy együtt fogunk elmenni. Édesanyám próbált lebeszélni: Hagyd ezt a gyereket, ráér majd ősszel odamenni. Látod, mennyire nem akarja.

Tudtam, hogy az ismeretlentől fél, inkább maradna a régi, megszokott környezetben. Szívesen játszana az óvodában tovább, tanulás helyett. Azt is tudtam, hogy évnyitón nem akarok egy síró, bömbölő gyerekkel megjelenni.

Igyekeztem elmagyarázni a kislányomnak, végig mellette leszek, nem viszi el tőlem senki, elmegyünk, meghallgatjuk őket, és hazajövünk, ennyi.

Nagy nehezen beleegyezett. Mikor beléptünk az iskola épületébe, éreztem, hogy szorítja a kezem. Visszaszorítottam, érezze, nem adom senkinek. Egymásra mosolyogtunk.

Amikor megismerte a két tanító nénit már nem félt. Megkérdeztem őt is, hova szeretne járni. Az egyik német, a másik angol osztály volt. Szerencsére egybeesett a választásunk, németes lett.

Amikor tudjuk, egy gyerek életében elkerülhetetlen a változás, és látszik, hogy nagyon fél tőle. Igyekezzünk mi irányítani az eseményeket, ne sodródjunk. Vannak helyzetek, mikor a halogatás (ráér még) csak súlyosbítja a helyzetet.

Az első osztályos gyerekeket sok változás éri iskolakezdéskor

Idegen épület, idegen felnőttek, esetleg idegen osztálytársak. Már nem a játék a főszerep, hanem a tanulás. Nem rohangálunk össze-vissza, hanem fegyelmezetten sorba állunk, leülünk. A teljesítményt értékelik. Kiderül, hogy a Pistike nehezebben olvas (szégyelli magát), a Pannika piros pontot kap, mert jelentkezik (büszke magára).

A gyerek hazajön, esetleg mesél. Elmondja, ő nem volt olyan ügyes, mint a többi.

Nahát, kisfiam, ilyen könnyű kérdésre nem tudtad a választ. Hát te tényleg lúzer vagy.

És ő elhiszi. Ha nem olyan gyors, hanem ismeri fel azonnal, ha nem jut eszébe a jó válasz, még gondolkodnia kell, ő kevesebbet ér, mint a többi gyerek.

 Önértékelésünk úgy alakul ki, hogy folyton összehasonlítjuk magunkat a többiekkel

A szüleink, tanáraink éveken át hangosan értékelik a viselkedésünket. Mi el hisszük, ha két másodperccel lassabbak vagyunk futásból a tornaórán, már nem vagyunk tehetségesek.

Olyan tárgyakat fogunk szeretni, ahol kevesebb leértékelést, és több dicséretet kapunk. Kialakul bennünk az az érzés, hogy jó matekosok vagyunk, vagy jó tornászok. Közben pedig ott az árnyoldalunk is. Vannak tárgyak, melyekből gyengék vagyunk. El kell ismernünk, mások jobbak nálunk. Ezekkel nem szeretünk foglalkozni.

Történetesen, ha ez egy olvasás, vagy írás, mert olyan az írásunk, mint a macskakaparás. Utálni fogjuk. Miért erőltetik ezt nekünk? Mikor mi inkább azzal szeretnénk foglalkozni, amiben jók vagyunk, amiért megdicsérnek minket. Ami könnyen megy.

 Higgyük el, a szüleink valóban szeretnek minket!

Hiszen, ha nem is jártak szülőiskolába, ösztönösen tudják, melegségre vágyunk. Puha takaróba bugyolálnak minket, ringatnak. Az anyaméhben is állandó hőmérséklet vett körül bennünket, és ringatóztunk a magzatvízben. Sosem voltunk éhesek, mindent megkaptunk, amire szükségünk volt. Igazi Kánaán, mennyei boldogságban éltünk hónapokon keresztül.

 Miért nehéz a felnőttkori dadogás kezelése?

 Talán most úgy érezheted, ez nem tartozik szorosan a felnőttkori dadogás témaköréhez. Véleményem szerint fontos megismerni ezeket a momentumokat is, mert a felnőttkori dadogás csak a jéghegy csúcsa. Alatta rengeteg elfojtott vagy letagadott észlelés, érzelem, vágyakozás van. Ha ezeket sikerül feloldani, vagy ami esetleg még jobb, gyerekként minél kevesebbet begyűjteni belőle, akkor az illető dadogása is sokkal enyhébb lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.