Dadogó gyerekeknél, ahogy a felnőtteknél is a folyékonyabb beszéd kulcsa a megfelelő önbizalom.

Nem olyan régen kaptam egy szülői levelet, hogyan lehet növelni egy kisiskolás gyerek önbizalmát, ha egyébként átlagos, semmiben sem tehetséges?

Hogyan növeljük gyorsan, egyszerűen egy dadogó gyerek önbizalmát?

A legegyszerűbb és leglátványosabb módja a gyerekek önbizalmának növelésére, ha önállóságra tanítjuk őket. Természetesen életkortól függő, hogy miben lehet egy gyerek önálló.

Óvodások:

  • már tudnak asztalt teríteni,
  • egyedül öltözködni,
  • ha boltba megyünk, bizonyos árukat ők tehetnek a kosárba,
  • figyelhetik a lámpát, mikor lesz zöld, mikor mehetünk át a zebránál,

Az 5-6 évesek:

  • át tudnak menni a szomszédba, átadni egy üzenetet, vagy elkérni valamit,
  • ismerik az utat az ovitól (iskolától) hazafelé,
  • a buszon tudják melyik megállónál kell leszállni, hol kell jelezni.

8-10 éves gyerekek:

  • már lehet saját zsebpénze, amit arra költ, amire csak akar.
  • vigyázhat a kistestvérére,
  • meg tudja melegíteni az ételt a mikróban,
  • be tudja pakolni a táskáját, nekünk csak át kell nézni.
  • a boltban leolvassák minek mi az ára, két termék közül melyik az olcsóbb,

Fontos, hogy a gyerek érezze, hogy „képes vagyok rá”, és a közös családi programoknál, különféle tevékenységeknél neki is legyen meg a maga feladata.

Ezen kívül látja, hogy amit tanult (amit már tud), azt mire tudja használni.

egészséges önbizalom gyerekeknél

Az önbizalom halála a tehetetlenség érzése

Mikor egy gyerek elkezd dadogni, a szülő önkéntelenül is védelmezni szeretné. Ez természetes, és a gyerek is „örül” neki, hiszen neki is trauma, hogy nem úgy működik a teste, ahogyan ő szeretné.

Felnőtt dadogóként is rettenetes átélni, hogy a testünk nem engedelmeskedik nekünk. Úgy gondoljuk, ebből a tehetetlen állapotból lehetetlen kilépni. Szerencsére ez nem így van. Felnőttként is képesek vagyunk legyőzni a dadogást.

A kisgyerekek baj esetén ösztönösen futnak egy felnőtthöz, szülőhöz segítségért. Mikor azt látják, hogy a szülő is tehetetlen, nem tud segíteni, valójában akkor tanulják meg, hogy a dadogásból nem lehet kikerülni.  Bármit teszek, akkor sem tudok ebből kilépni. Ezért egy idő után már meg sem próbálják.

Miért dadog a gyerek?

Hogy szülőként mindezt a tehetetlenség érzést elkerülhessük, és érdemben is segíteni tudjunk a gyereknek, javaslom a szülőknek szóló könyveimet (4 db). További részleteket, és a megrendelést itt találod.

Hogyan segít az önállóságra nevelés legyőzni a dadogást?

A gyerek viselkedése magabiztosabb, határozottabb lesz. Megtapasztalja, hogy ő is „képes rá”, megismeri a határait. Megtanulja, hogyha valami elsőre nem sikerül, még nem szabad feladni. Érdemes megpróbálni újra. Idővel azt is megtanulja, meddig érdemes próbálkozni, mikor kell a dolgokat végleg feladni.

A kisgyerek gondolkodása még fekete-fehér. Sok dadogó a beszédében is csak a hibátlant tudja elfogadni, ez nagyon önbizalom romboló. Az önállóság, és a tapasztalat segít neki megtanulni, mi az „elég jó”. Lehet, hogy nem sikerült hibátlanul elmondani, de azért megértették, mit szeretnék, ezért máskor is meg fogom próbálni – és akkor már biztosan jobban fog menni.

Mivel a beszéd a viselkedésünk része, így a más területeken megszerzett magabiztosság, „képes vagyok rá” érzést a beszédre is át tudjuk vinni.

Ne higgyj nekem, próbáljátok ki!

AW-988440002 UoGGCJ7H5rgBEMLLqdcD