Mi lehet a dadogás oka? Mi okozza pontosan? Miért van az, hogy a természeti népeknél nem ismert a dadogás? Jelenleg a lakosság 1% dadog felnőtt korában is. Lehet, hogy ez a szám emelkedni fog?

A dadogás oka szinte minden esetben a beszédfélelem

Nem csak a dadogók félnek, hanem mindenki. Számtalan fóbia létezik a világon, van aki a pókoktól, van aki a magasságtól, a dadogók az egyes emberekkel történő beszédtől félnek.

Még sokszor magunknak sem tudjuk megmagyarázni miért, pedig iszonyúan bekorlátozza az életünket, a hétköznapjainkat. A viszonylag egyszerű módon élő, úgynevezett természeti népeknél ismeretlen a dadogás. Köztudott, hogy a dadogás a civilizáció betegsége, a felgyorsult világ terméke. Hogy miért gondolom így, arra is rátérek, de induljunk kicsit korábbról.

Honnan ered a félelem?

Annyi biztos, hogy az evolúció során kialakult félelmek táptalaja az emberi tudatlanság volt. Hiszen őseink még nem értették, hogyan keletkeznek a villámok, mi okozza a mennydörgést, stb. Ezek az elemi, páni félelmet keltő dolgok, amolyan ősi alapérzések. Elődeink csak egyetlen választ tudtak rájuk adni, menekülni. (Valami hasonlót élsz át te is, mikor elkerülsz egy fontos beszédszituációt)

Úgy tartják, minden fóbiának ez az alapja, mivel fejlődésünk során rengeteg inger érte őseinket, fokozatosan más – más tárgyai lettek a félelmeknek is.

Az életünk folyamatos alkalmazkodás

A civilizáció betegsége a dadogás?

Emberek között élünk, és rengeteg inger ér minket nap, mint nap. A világ felgyorsult körülöttünk. Az információáramlás is felgyorsult, de még mindig a leggyorsabb, és a legegyszerűbb közlése a gondolatainknak a beszéd. Mivel egy felgyorsult világban élünk, gyorsabban is beszélünk, kevesebb szünetet tartunk, rövidítünk, szlengeket használunk, sablonokat beszéd közben.

A dadogóknak sokkal nehezebb lépést tartani ezzel a változással, hiszen, hogy megtanultak egy beszédtempót gyerekkorukban, ha ettől gyorsabban beszéltek, óhatatlanul dadogtak. Azok teszik jól, akik a folyékony beszéd érdekében maradnak a lassabb beszédnél, a gyakoribb szüneteknél. Ellenállnak a nyomásnak, a megfelelési kényszernek:

„Nyögd már ki végre!”

Ennek ellenére két lábbal állnak a földön, folyamatosan fejlődnek, a körülményekhez igazítják a viselkedésüket, „gyorsítják” a beszédüket. Közben sosem felejtik el:

„akkor vagy a legjobb, ha önmagad vagy”.

A dadogás oka még nem ismert

pontosan, a dadogást erősítő rossz szokások* már igen

A dadogók nagy tévedése, hogy nekik el kell rejteni a dadogásukat, hibátlanul kell beszélniük, egyébként nem fogadják el őket.

Miért alakul ez ki?

Sajnos nagyon nagy fájdalom egy szülőnek megtapasztalni, hogy a gyermeke dadog. Tartja magát, igyekszik mosolyogni. De kisgyerekként, az együtt töltött évek alatt megismertük a szüleink minden rezdülését. Észrevesszük, mikor dadogunk, valami olyasmit teszünk, amivel elszomorítjuk a szüleinket.

Már hallom is az ellenvéleményeket: “de én sosem mondtam azt a gyerekemnek, hogy ő nem jó így, ahogy van. Biztos, hogy nem tudja, hogy én mit érzek igazából, hiszen mindig mosolyogtam, nem mutattam ki a fájdalmamat.”

Mikor a gyermekkel kommunikálunk, ez valójában két síkon zajlik. Az egyik, a szóban közölt tartalom. A másik a testbeszéd, a hanglejtés, ami a „közlés” érzelmi vonulatát mutatja. Valójában nem kell kimondanunk, hogy elszomorít minket, amit látunk, a gyerek leolvassa az arcunkról.

Közben leolvassa a tehetetlenséget is, amit érzünk közben. Ő is megtanulja, hogy a dadogással szemben tehetetlenek vagyunk. Holott ez nem igaz!

Minden dadogó észreveszi saját magán, hogy a számára nyugodt, elfogadó közegben simán, dadogás nélkül tud beszélni. Kézenfekvő a megoldás: ha egész életünkben ilyen, vagy ehhez hasonló nyugodt, és elfogadó közegben élhetnénk, sosem dadognánk.

Ergo maradj a szüleiddel, ne találkozz, ne beszélj idegen, számodra ismeretlen emberekkel, és sosem ér kiszámíthatatlan esemény – vagyis, kudarc. Következmény: kevés emberrel beszél, nehezen barátkozik, kerüli az idegen helyeket.

A dadogók se mások, mint az emberek többsége. Köztünk sokan vannak azok, akik azt szeretnék, hogy a környezetük alkalmazkodjon hozzájuk, így ők maradhatnak a megszokott, régi, ismerős beszédmódjuk mellett, nem kell változniuk.

Azt szeretném, hogy fogadj el olyannak, amilyen vagyok

Sajnos ez tündérmese. Ahogy felnövünk, kitárul a világ, folyamatosan új és új körülmények közé kerülünk. Egyik iskola után beiratkozunk a másikba, a régi munkahelyünk megszűnik, átalakul, átszervezik, új közösségbe kerülünk. A munkatársaink, a vezetőink is időről időre változnak.

Az életünk folyamatos alkalmazkodás

Úgy a munkahelyen, mint a magánéletben. A szüleinktől elköltözünk, egyedül, vagy kapcsolatban élünk, barátaink lesznek, aztán a régiek elkopnak, újakat ismerünk meg.

Ha ki akarsz jönni a dadogásból, tetszik, nem tetszik, neked kell tenni érte!

Mikor azt ígérem, hogy a Győzd le a dadogásod leckecsomag segítségével sosem fogsz a régi módon gondolni a dadogásodra, az teljes mértékben igaz. Más szemszögből, új nézőpontból tekintesz önmagadra, újra el fogod hinni, hogy van ebből kiút, csak el kell kezdeni.

 * A dadogást erősítő rossz szokásokat a Győzd le a dadogásod első leckéjéből ismerheted meg részletesen. Ennek a 9 szokásnak a megváltoztatásával érezhetően könnyebben és folyékonyabban beszélhetsz.