Miért a családom körében dadogok a legtöbbet?
Ismét egy nem szokványos eset. Általában a dadogók az ismerős, a megszokott környezetben beszélnek a legjobban. Érzik, hogy elfogadják őket. Ritka, hogy otthon erősebb a dadogás.
Vivien egy hozzászólásában ezt írta:
Kedves Éva!
Már 8 éve dadogok,most 16 éves vagyok és mostanába egyre rosszabb a dadogásom. Nem tudom mit tegyek. Régóta az az álmom,hogy színész leszek,ha elmúlik,de most arra gondoltam,hogy mikor meg tanulom/bemagolom a verseket,és az iskolába elmondom akkor nem dadogok és érdemes-e megpróbálni,vagy mondjak le erről? Máshol nem dadogok annyira,mint a családom körébe. Miért? Nem igazán tudom mit kéne tennem.
Mikor otthon erősebb a dadogás, te is elgondolkozol:
Miért a családod előtt beszélsz a legnehezebben?
Talán, mert kiskorod óta érezted, nem vagy elég jó, amit teszel, valahogy mindig kevés, nem üti meg a szüleid által elvárt szintet.
Te pedig folyamatosan bizonyítani akarsz, igyekszel, a szíved, lelked kiteszed, hiába.
Később, mikor már nagyobb leszel, már nem kellenek a szülők, hiszen már elültették benned az örök kételkedést, az önkeveslést.
Most már saját magadnak mondogatod:
- Nem elég jó, amit csinálsz.
- Nem elég jó, ahogy kinézel, ahogy tanulsz, ahogy beszélsz.
- Nem tudják elfogadni a barátaidat, hiába vagy már felnőtt, még mindig szeretnék megmondani, mit és hogyan tegyél.
Mert ők jobban tudják. Tényleg jobban tudják?
Pedig a mondás úgy tartja, akkor neveljük helyesen a gyerekeinket, ha egy idő után már fölöslegesek leszünk a számukra.
Vagyis nélkülünk is boldogulnak. Fognak hibázni? Naná!
Hiszen mi is követünk el hibákat. Mégis, ha visszagondolsz, jó volt, hogy számíthattunk a szüleinkre, de azért önállóan volt az igazi.
Állítsd le a benned megszólaló belső hangot, és figyeld a gyermekedet.
Aggódsz, hogy nem lesz képes rá?
Igen, mi szülők már csak ilyenek vagyunk. Mikor az én lányom is már kezdett önálló lenni, buli a haverokkal, az első nyaralás szülők nélkül.
Mindig arra gondoltam, most derül ki, mi maradt meg abból, amit szerettem volna neki megtanítani.
Szerencsére nem csalódtam. Bízom benne, hogy te sem fogsz.
Mikor még kicsi, figyelj arra, hogy legyenek tiltások, és szabályok, de ne csak állandóan azt hallja, hogy nem szabad. Gyereknevelésnél kerüljük a végleteket: a túl sok szabályt, és a „mindent szabad”.
Általában a dadogó gyerekek többsége „jó gyerek”, elég számára egy erősebb figyelmeztetés is, nem kell rögtön büntetni.
A másik oka lehet még, hogy otthon erősebb a dadogás, ha nem világosak számára az elvárások
Bizonytalan abban, hogy mi az elég jó?
Például, ha nem tudja, „mikor van rend a szobájában”? Akkor, ha elpakolta a játékait? Vagy bevetette az ágyát?
A szülő is tehet arról, hogy otthon erősebb a dadogás.
Sok szülő felejti el a dicséretet, az elismerést. Rendszerint a hibákat rögtön szóvá teszi, de úgy gondolja, „ne bízza el magát a gyerek”.
Ha pedig már felnőttként olvasod ezt az írást, gondolj arra, hogy a szüleid is csak emberek. Rendszerint a gyereknevelési szokásokat otthonról hozzuk, a családi mintákat örökítjük tovább.
Azonban nem árt időnként felülvizsgálni a szabályainkat. Vajon most is érvényesek még? Vagy már idejét múltak?
Azt hiszem, egyet értünk abban, hogy gyereket nevelni időnként nehéz, de minden kincset megér.
Ha pedig szeretnél segíteni a gyermekednek, hogy könnyebben beszéljen, ki tudjon lábalni a dadogásból, akkor kattints erre a linkre:
Miért dadog a gyerek?
Szeretnéd tudni miért dadog a gyereked? Szeretnéd tudni hogyan segíthetsz neki? Ha igen, akkor jó helyen jársz!
Dadogás helyett vidáman induljon az óvoda, bölcsőde
Dadog a gyermeked, és hamarosan kezdi az óvodát vagy a bölcsődét?
Félted, hogyan fogja megszokni, hogyan tud beilleszkedni?
Dadogás helyett boldogan induljon az iskola
Most lesz elsős a kisgyermeked, és dadog?
Aggódsz mi lesz vele így az iskolában?
Élő konzultáció
Felnőtteknek és gyerekeknek, szülőknek szóló, személyre szabott, konkrét tanácsokkal várlak Pécsen szeretettel. De Skype-n is beszélhetünk, ha nem tudsz eljönni. 10 000 Ft/60 perc. Kérlek a kapcsolat oldalon írj pár mondatot magadról.
Kedves Vivien, örülök, hogy írtál.
Igen, felhasználtam a hozzászólásodat, de amolyan bevezetőnek szántam ( „neked külön válaszoltam a hozzászólásnál).
A szülők figyelmét szerettem volna felhívni, mi történhet akkor, ha túl sok a szabály a tiltás, és persze a másik végletre is, ha egyáltalán nincsenek korlátok a gyerekek életében.
Írod, te szeretnél minél jobb lenni, több tudást birtokolni.
Ez jó, csak figyelj arra, ne csak halmozd a tudást, hanem hasznosítsd is. Van egy pont, mikor már elég a felkészülésből, ideje a tettek mezejére lépni.
Egy ismerősöm jut eszembe. Az ő célja (30 éves) Japánban kint dolgozni. Ehhez megtanult japánul, de a középfok nem elég, neki felsőfok kell. Sőt most már olyan dilemmája van, hogy 3 féle kantoni nyelvjárás van, most még melyiket kellene hozzátanulni?
A történet vége, hogy még mindig itthon van, és készül, mert úgy érzi nem elég jó.
Vagyis ismerd fel és kerüld el a tökéletesség igény (perfekcionizmus) csapdáját.
Írod, nem örülsz annak, ha olyasmiért dicsérnek meg, amit más ember simán megcsinál, te meg csak nehézségekkel.
Véleményem szerint mindig önmagunkhoz hasonlítsuk magunkat. Hol, milyen szinten voltam fél évvel ezelőtt, és hol tartok most. Ha történt fejlődés, akkor jogos a dicséret.
Úgy gondolod, ha valaki például kettes matekból, és feljavít hármasra, akkor az nem dicséretre méltó? Mert még mindig csak egy „közepes szinten” áll?
Nem írtad ki, de a dadogásra is lehet ebből következtetni.
Itt is az a véleményem, hogy ismerjük fel, milyen szinten állunk. Ha korábban nagyon elakadtunk a beszédben, akkor már az is eredmény, ha most már önmagunkhoz képest, a legtöbb helyzetben „simábban” beszélünk, nem kell tökéletesnek lenni.
Ha így gondolkodunk, akkor a haladásból erőt tudunk meríteni a folytatáshoz. Ha pedig azt nézzük, mások erőfeszítés nélkül jobban beszélnek, akkor elcsüggedünk, hiszen úgy tűnhet, sosem érjük el azt a szintet.
Vivi még egyszer köszönöm, hogy írtál.
Ezt én írtam és köszönöm,hogy csinált róla egy oldalt!
De ez rám nem jellemző. A szüleim nem várnak el tőlem semmit, én akarok minnél jobb lenni mivel tudásra vágyom. A szüleim semmiben nem tudnak segíteni.
A másik meg én nem szeretem ha amiatt dicsérnek meg amit egy normális ember simmán megcsinál én meg csak nehézségekkel. Dicséretet csak akkor várok,ha olyat csinálok amit mások nem tudnak,de tudniuk kéne. Vagy akkor ha valamiben szerintem is jo vagyok és megdolgoztam érte.