• Hiányzik egy kis motiváció?
  • Úgy érzed sosem szabadulsz meg a dadogástól?

Olvasd el Robi történetét, aki még csak 25 éves, de már 4 éve azt csinálja, amit mindig is szeretett volna.

Robit 17 éves kora óta ismerem. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal tartjuk a kapcsolatot. Az ő élete igazi motiváció.

A nevet megváltoztattam, de a levelet változatlan formában adom közre:

motiváció

Szép napot kívánok

P. R. vagyok, már régóta olvasom az ön emaileit, párszor már írtunk is
én is dadogó vagyok.

Nagyon nehéz volt az elején. Sosem, sehol és semmikor se beszéltünk róla, sőt, most is tabu a szüleimmel. Most 25 éves vagyok, középiskolai pedagógus vagyok, már 4 éve. Igen, még néha dadogok, de a diákokkal nem.

Én is nagyon rosszul kezdtem el beszélni. Az emlékezeteim, kb. 12 éves koromtól emlékezek a dadogásomra. Ezek az emlékek maradtak meg bennem. Első rossz emlékem, amire emlékszek.

Iskolában jött egy új osztálytárs, aki elkezdett olvasni. Olvasás problémai voltak. Mi, mind az egész osztály, sajnos, kinevettük őt. A tanárunk sajnos nem avatkozott bele, az osztálytársamnak végig hagyta olvasni az egész oldalt, az egész osztály előtt, sajnos nagyon rosszul olvasott, de nem dadogott.

Néhány nap múlva a dadogásom rosszabbodott, amikor az anyukám azt mondta, hogy olvassak fel neki egy oldalt…. Az olvasás előtt megvoltam győződve, hogy simán, hiba nélkül elolvasom, hisz jól tudtam olvasni. Ahogy elkezdtem olvasni, elkezdtem dadogni is.

Hogy ez összefüggött az osztálytársammal, nem tudom, mai napig nem értem, hogy lehetett ez.

Ezután megkezdődött az én ,,dadogós” életem

Voltak időszakok, amikor féltem kimondani valamit, féltem jegyet venni, féltem telefonálni, féltem felszólalni…folyamatosan elvesztettem a barátaimat, nem jártam sehova, magamba zárkóztam. Időmet interneten pazaroltam, sokat olvastam, sok ember véleményeit olvastam, életrajzokat…

Idővel, néha javult a dadogásom, néha rosszabbodott…sajnos fel-lement…néha jobb volt, néha nem tudtam megszólalni…

Ennek ellenére sok versenyre jártam, ahol nem kellett beszélni, ahol munkát kellett rajzolni, írni. Szerencsére, vagy sajnos, megnyertem egész országos versenyt, ahol 3. helyet nyertem. Megvoltam hívva díjátadásra. Elmentem.
Féltem, hogy mi lesz, de nem akartam rá gondolni. Díjátadón voltam. Ez volt a legrosszabb nap. Nem azért, hogy megszólaltam és dadogtam. Azért, hogy annyi mindent szerettem volna mondani, de nem mondtam, mert féltem, hogy dadogni fogok…így, pár év után, ha visszagondolok, sajnálom magam.

Nem volt senki, aki beszélt volna velem, aki segített volna (persze segítség
volt- logopédus, pszichológus stb., akik nem segítettek).

Idővel középiskolába jutottam. Szakács-pincér szakra. Az álmom volt tanítani. Szerettem főzni, sütni, de mindig féltem, mert emberekkel kellett volna találkoznom. De nem baj, bejelentkeztem.

Idővel elkezdtem gyümölcs-zöldségbe faragni. Ez volt az én hobbim, amin nem kellett sokat beszélnem. Még mindig magamba voltam zárva, nem voltak barátaim.
Idővel annyira sikeres voltam, hogy versenyekre jártam, kiállításokra, és 3 év után elkezdtem hobbi szinten pár ismerőst tanítani. Ebből tanfolyamok lettek, városokba jártam tanítani más magán és ismeretlen embereket. Igen, itt még dadogtam. Szerettem ezt csinálni, elvoltam ezzel foglalva. Nem volt időm a dadogásra nézni. Az első nagy tanfolyamok, amin kb. 12 ismeretlen ember volt, nem féltem. Dadogtam, szerintem elég sokat, de észrevettem, hogy az emberek türelmesek, megvárnak, mosolyognak…nem mennek el, és nem lesznek mérgesek, ha dadogok. A tanfolyam után nagy sikert arattam,
mindenkinek tetszett, és így minden hónapban 2 alkalommal ilyen tanfolyamot készítettem.

Kis koromtól

mindig tanár szerettem volna lenni

Azért, hogy dadogok, mindig magamban kinevettem magam, hogy: „Dadogsz, nem lehetsz tanár!!!”.
Jött egy alkalom, a középiskola után bejelentkeztem egy főiskolára, tanári
karra. Gondoltam, megpróbálom. Nagyon érdekel a pszichológia, így mondtam, hogy legalább pár új információt kapok.

A főiskola után jött még egy alkalom. Tanítani egy helyi középiskolán. Fogtam az alkalmat és itt vagyok.
4 éve már tanár vagyok.

4 év alatt volt pár alkalom, rögtön az elején, amikor a diákok észrevették, hogy dadogok. Nagyon rosszul esett, volt, amikor elkezdtek ók is így beszélni. Tudom, diákok, lehet, hogy én is így csináltam volna. De viszont, ez az első napokban történt, és azóta egy diák se csinálta ezt! érdekes, hogy ha a kollégákkal beszélek, néha dadogok. Ha a diákokkal beszélek, akkor majdnem egyetlen egyszer se, vagy ha dadogok, akkor nem is veszik észre.

Két éve államvizsgáztam. A munkám diákokról szólt, akiknél lehet valami beszédhiba. Amikor feleltem, a komisszió elnök nőnek elmeséltem, hogy én is

dadogok. Elmesélte a felelés után, hogy ő neki is volt testvére, aki dadogott.

Tanárnak akart lenni. Tanári középiskolára ment, elvégezte a főiskolát is. Amikor végre elkezdett tanítani, akkor abba kellett neki hagyni, mert nemtudott megszólalni.
Sajnos vannak dadogók, akik tanárok akartak lenni, de sajnos nem sikerült.

Én örülök ennek, mert soha se gondoltam volna, hogy tanár lehetek. Az életemben volt nagyon sok rossz dolog, ami a dadogással kapcsolatos, néha

már nem bírtam, azt kérdeztem, miért pont én?? Sokszor elgondolkozok, hogy milyen lenne, ha nem dadognék… vajon más lennék?

eljutottam volna idáig, ha nem dadogtam volna?

Vagy más útra indultam volna?

Az életemben vannak napok, amikor jól érzem magam, nem dadogok…vannak napok, amikor többet dadogok. Észrevettem magamon, ha valakivel veszekedek, vagy megijedek, akkor másnapra, vagy 2-3 napon belül megrosszabbodik a dadogásom. Ha jó napjaim vannak, ha nem bánt semmi, minden rendben van, nincs stressz, akkor a beszédem majdnem tiszta.

Most 25 éves vagyok, bízok benne, hogy megküzdök a dadogással és nemsoká mondhatom, hogy nem dadogok. Ehhez szerintem hozzásegít a munkahelyem és a beszédem.

Köszönöm, hogy idáig végig olvasta az én dadogásomat. Lehet, hogy picit
segítek másoknak, önnek.

Szép estét kívánok,
Üdv. P. R. Szlovákiáról

 

 

 

 

Kell ennél jobb motiváció?

Mit tanulhatunk tőled?

  • Motiváció 1: Bár visszahúzódó gyerek voltál, mindig szeretted volna megmutatni, mit tudsz, mire vagy képes. Éltél a lehetőségekkel, versenyekre jártál, megmutattad a képességeidet, és a siker nem maradt el. Ahogyan többször is leírtam már: ne engedd, hogy a dadogás megnyomorítsa az életed.
  • Motiváció 2: Fokozatosan lépésről lépésre haladtál. Először olyan versenyen indultál, ahol nem kellett beszélni, később már tanítottad is a zöldség faragást. Előbb ismerősöknek, aztán idegen embereknek is. Bár előfordult, hogy megakadtál, dadogtál, ettől függetlenül nem adtad fel. Hiszen láttad, nem kell hibátlanul beszélned ahhoz, hogy értékesnek érezd magad.
  • Motiváció 3: Írtad, az első napokban tanárként, a gyerekek utánoztak téged, ahogyan dadogtál. Aztán ez abba maradt. Úgy gondolom, azért, mert már nem azt nézték, hogyan mondod, hanem arra figyeltek, amit mondasz.
  • Motiváció 4: “eljutottam volna idáig, ha nem dadogtam volna?” Idővel a dadogás beépül a személyiségbe. Ez igaz rám is, és minden felnőttre, aki már gyerekkora óta dadog. A kérdés az, mekkora teret adsz neki? Ki az irányító? Te vagy a dadogás?

Beszélj könnyebben!

Dadogás nélkül a te életed is könnyebb lenne? Szeretnél folyékonyabban beszélni? Kattints, ha kis lépésben is, de azért elkezdenéd.

Csökkentsd a beszédfélelmedet!

Felnőtt dadogóként te is félsz megszólalni? Úgy érzed, a beszéd kínlódás? Ez a könyv a kritika és a visszautasítás kezelésében segít neked.

motiváció és felnőttkori dadogás kezelése a Győzd le a dadogásod tanfolyammal

Győzd le a dadogásod!

Szeretnél te is azok közé tartozni, akik ma már használják a tanácsaimat? Még ne mondj igen, annyit mondj, hogy talán…

A Győzd le a dadogásod tanfolyam neked is segíteni fog, a leckéket otthon tanulod, napról napra tapasztalod az eredményeket, először a kisebbeket, utána a nagyobbakat.